Tudományos diákkör (TDK)

Tudományos diákkör (TDK)

Last modified: 21. September 2023

A Kertészetudományi Intézet TDK tevékenysége


A Kertészettudományi Intézethez tartozó egységek és jogelődjeik, a korábbi években számos hallgatót delegáltak az egyetemi Tudományos Diákköri Konferenciákra. A Budai Campuson önálló Kertészeti Szekciók kerültek megrendezésre a jelentkező hallgatók létszámának megfelelően. A Georgikon-, Károly Róbert- és a Szent István Campuson általában multidiszciplináris (Növénytudományi) szekciókon belül versenyezhettek a pályázók.

A 2019-ben megrendezett 34. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) 14 pályamunka került benevezésre a korábbi években továbbjutott hallgatóink közül, ahol a két Kertészeti szekcióban 2 első-, 2 második- és 2 harmadik helyezést, valamint 2 különdíjat nyertek.

A 2021-ben megrendezett 35. OTDK konferencián 9 hallgatónk vett részt, ahol mindkét Kertészeti szekció első- és második helyezését, valamint 2 különdíjat is nyertek.

A 2021. november 24-én megrendezendő, MATE TDK Konferenciára 4 hallgató jelentkezett a Budai- és Szent István Campuson kertészeti témájú pályamunkával. Az egyetem új szabályzata szerint, a hallgatók a saját Campus-on belül fognak versenyezni, így minden helyszínen multidiszciplináris szekciók kerülnek megrendezésre.

2023. őszén is megrendezésre kerül Egyetemünkön a Tudományos Diákköri Konferencia (TDK), melynek részletei az alábbi linken olvashatók: https://www.uni-mate.hu/tudom%C3%A1nyos-di%C3%A1kk%C3%B6r

Várjuk jelentkezésed!