KÁN Egyetemi Napok

Slider_KÁN Egyetemi Napok

A KERTÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET RÉSZVÉTELE A KAPOSVÁRI KÁN NAPOKON
2022. szeptember 30 - október 2.

 

Intézetünk idén is részt vett a 3 napos Kaposvári Állattenyésztési Napokon (KÁN Napok). Nem volt egyszerű ezt a diverz, több részlegből és több telephelyből álló Intézetet összefogni, bemutatni a széleskörű tevékenységet, oktatást, kutatást. De hála a kollégák segítőkészségének, szinte mindenhonnan sikerült terményeket (gyümölcs, zöldség és gyógynövény), konténeres növényeket, kiadványokat, feldogozott árukat és egyéb szemléltető anyagokat begyűjteni, így egy kifejezetten színes, látványos standot tudtunk létrehozni, amit minden látogató és más Intézetek kollégái is elismertek.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

A szakmai bemutatáson túl örömmel készültünk különféle programokkal, foglalkozásokkal, játékokkal, interaktív feladatokkal mindenféle korosztály számára, a kis óvodásoktól kezdve, az általános- és középiskolás diákokon keresztül egészen a nyugdíjas érdeklődőkig. Mi sem bizonyítja jobban, hogy ez kiválóan sikerült, mint az, hogy a 3 nap alatt folyamatos volt az érdeklődés, soha nem volt üres a stand és környéke, néha a kollégák alig tudták koordinálni a sokféle programot a sok érdeklődő között.

 
 

 
 



 

 

 

 

 

 

A teljesség igénye nélkül, csak felsorolás szinten, volt teafilter töltés gyógyteákból, paprikafűzés, sógyurmázás különféle magvak díszítésével, termések összepárosítása az adott növény leveleivel, dió- és mandulatörés, gyümölcs-, lekvár- és paprika magolaj kóstolás, termések elhelyezése géncentrumuk alapján a világtérképen.


 

 

 

 

 

  


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Köszönet illeti a kollégákat, akik segítettek a bemutatott anyagok összeállításában és szállításában, és külön köszönet azoknak a kollégáknak, akik a csütörtöki stand berendezésben és a péntek, szombat, vasárnapi rendezvényen színvonalas részvételükkel biztosították a KERTI sikeres szereplését a KÁN Napokon (névsorban): Bayer Erika,  Bráj Róbert, Kalmár Klementina, dr Kovács Szilvia, Mohay Piroska, Örsi Borbála, dr Preininger Éva, Táborosiné Ábrahám Zsuzsanna, Ujfalussyné Örsi Dorottya.