Határon túli képzések

Külhoni képzések

Utolsó frissítés: 2023 szeptember 11.

A képzésről

A kertészeti képzésre az egész Kárpát-medencében szükség van, a felaprózódott kis földbirtokokon (2-10 ha) a hagyományos gazdálkodás nem teszi lehetővé az ott élő emberek megélhetését, helyben maradását, csak az intenzív kertészeti termesztés, korszerű termesztési technológiák megismerése és azok céltudatos alkalmazása változtathat a helyzeten.

1993-ban kezdte el a Kertészettudományi Kar a kertészmérnök képzést a határon túl levelező formában. Évente 450-500 hallgató vesz részt a határon túli képzésünkön, három szomszédos országban: Szlovákiában, Szerbiában és Ukrajnában. Az adott helyeken az oktatásnak megfelelően Konzultációs Központokat hoztunk létre, ahol a diákok tanári irányítással hétvégeken készülnek fel a vizsgákra.

Képzésünk célja olyan szakemberek képzése, akik lakóhelyükön maradva önálló farmgazdaság létrehozására, a kertészeti termelés, feldolgozás és értékesítés szervezésére, irányítására képesek.

Képzési idő

  • Kertészmérnöki alapképzési szakon: a 2008/09. tanévtől 6+1 félév
  • Kertészmérnöki alapképzési szakon a tanulmányaikat a 2006/07. és 2007/08. tanévben megkezdő hallgatók részére:  8+1 félév;
  • Kertészmérnök mesterképzés szakon: 

A végzettség szintje:

  • Kertészmérnök alapképzési szak (BSc): alapfokozat
  • Kertészmérnök mesterképzés szak (MSc): mesterfokozat

Az oklevélben megjelölt szakképzettség

  • Kertészmérnök (BSc) és főiskolai szakon: Kertészmérnök
  • Kertészmérnök (MSc) szakon: Okleveles kertésznérnök

 

Kapcsolattartó/szakfelelős:
Dr. Simon Gergely
egyetemi docens
1118 Budapest Villányi út 29-43.
Tel: +36 1/305-7284
E-mail: simon.gergely@uni-mate.hu

 

Tanulmányi ügyintézők:

 

Révkomárom képzési helyen
Magyar Beáta
igazgatási ügyintéző, tanulmányi ügyintéző
"K" épület, Fsz. 
E-mail: magyar.beata@uni-mate.hu 
Tel.: +36 1/305-7211
Ügyintézett hallgatók: a Neptun hallgatói nyilvántartási rendszerben beállítottak szerint.

Beregszász képzési helyen
Pusztai Mercédesz
igazgatási ügyintéző, tanulmányi ügyintéző
"K" épület, 1. em. 205-206. szoba
E-mail: pusztai.mercedesz@uni-mate.hu
Tel.:  +36 1/305-7591
Ügyintézett hallgatók: a Neptun hallgatói nyilvántartási rendszerben beállítottak szerint.

Zenta képzési helyen
Pusztai Mercédesz
igazgatási ügyintéző, tanulmányi ügyintéző
"K" épület, 1. em. 205-206. szoba
E-mail: pusztai.mercedesz@uni-mate.hu
Tel.: +36 1/305-7591
Ügyintézett hallgatók: a Neptun hallgatói nyilvántartási rendszerben beállítottak szerint.